Miközben próbáltam megcsinálni amit JB mondott,ő végig előttem állt. Mikor megpróbáltam felugrani,előre estem, ám akkor olyan dolog történt amire nem számítottam...A karjai közt landoltam, a feje pár centire volt az enyémtől.
- Jól vagy?-kérdezte Jaebum.
- Öhh... igen,jól vagyok. - válaszoltam zavarodottan.
Láttam rajta, hogy ő is zavarba jött. Épp megakartam szólalni, hogy megtörjem a köztünk lévő, kicsit sem kínos csendet, de ő megelőzött.
- Nem vagy éhes?Régóta itt vagyunk és nem is ettünk. Elmegyünk enni? Nem messze van itt egy gyors kajálda.
- Ömm...igazad van, jó lenne enni végre kicsit.
- Csak utánad. -nyújtotta ki kezeit arra várva, hogy elinduljak.
*
- Mit szeretnél enni? - mondta és kinyitotta előttem a kajálda ajtaját.
- Hmm...hamburger?
- Nekem tökéletes. Ülj le ide, mindjárt hozom. - mondta és elindult volna, de utána szóltam.
- Várj,odaadom a pénzt.
- Nem kell. Én hívtalak meg én is fizetek. - mondta édes mosollyal az arcán.
- De... - nem engedte, hogy befejezem, mert közbevágott.
- Semmi de! Ne ellenkezz. Na megyek, te addig maradj itt. - elindult a pult felé. Maradj itt? Azt hitte elmegyek azért mondta? Na mindegy... de az a pillanat amikor a fejünk csak pár centire volt egymástól, azt a pillanatot nem fogom egyhamar kiverni a fejemből.
Viszont nagyon izgulok a meghallgatás miatt, nem tudom, hogy jól fogom e csinálni, vagy megint elrontok valamit és nem fog az igazgatónak tetszeni.
Jaebum vissza ért a kajával, majd beszélgetni kezdtünk és jókat nevettünk egymás hülyeségein. Megkérdezte miért jöttem Koreába. Elmondtam neki mindent, vagyis csak majdnem mindent. Azt a részt kihagytam a sztoriból, hogy részben miatta jöttem. Beszéltünk a meghallgatásról, hogy biztos jó leszek csak bíznom kell magamban. Könnyű azt mondani...
- És a szüleid? - tette fel nekem a kérdést, ami kicsit hirtelen jött.
- Már nem élnek.Apa meghalt amikor tizennégy voltam, anya pedig három éve. Anya nagyon szerettet volna kiköltözni Koreába, mert ő is nagyon szerette Koreát, főleg a sorozatok miatt, de sajnos nem tudott velem kijönni. Én most itt vagyok és remélem büszke rám, hogy nem hagytam fel ezzel. Elhoztam magammal egy keresztet, amit ő készített, szeretném majd valamelyik temetőben elhelyezni, mintha ő lenne ott, akihez mehetek ha valami baj van... de mindegy, nem akarlak ezzel untatni... - mondtam és éreztem, hogy egy könnycsepp legördül az arcomon, és ezt valószínű Jaebum is látta, mert puha ujjával letörölte azt.
- Nem untatsz vele, és sajnálom, hogy megkérdeztem. Anyukád biztos nagyon büszke rád, ahogyan én is a mai munkád miatt. Nagyon keményen dolgoztál. Elmegyek majd veled a temetőbe és ott leszek, hogy ne érezd magad egyedül, mert nem vagy egyedül. Én itt vagyok és itt is leszek.
- Köszönöm... - szipogtam - Nem kéne indulnunk? Már késő van.
- De persze,menjünk.
*
- Ne sírj többet,nem áll jól neked. Ígérd meg! - mondta és megölelt.
- Ígérem!
- Én is így gondoltam. - mondta és elengedett.
- Köszönöm.
- Micsodát?
- Mindent. Az egész napot. Köszönöm.
- Nem kell megköszönnöd. Na,de most már menj be késő van.
- Megyek... Akkor szia... - integettem neki.
- Szia. - intett vissza.
*
Ma van a meghallgatás napja. Az elmúlt egy hétben folyamatosan gyakoroltunk, egész nap. Nem is csináltunk mást ezen és a beszélgetésen kívül. Jaeval előző nap megbeszéltük, hogy kilencre értem jön, megnéz és drukkol. Csak azt bánom, hogy YoungDo nem tud eljönni, a munkája miatt a főnöke nem engedte el. Jó lett volna, ha eljön és bátorít, de most ott lesz velem Jae ezért nem leszek egyedül.
A nagy gondolkodás közepette végül sikerült kikelnem az ágyból, és elkezdtem készülődni.
Egy gyors arcmosás után meg reggeliztem már amennyire tudtam. Mikor ránéztem az órára láttam, hogy már nyolc óra van, azaz csak egy órám maradt. Szóval szaladtam a szekrényhez valami értelmes ruha után kutatva. Erre juttot a választás:
Sikerült pont időben elkészülnöm végszóra és már meg is szólalt a csengő.
- Szia - mondta Jae. De mielőtt megszólalhattam volna, hogy viszonozzam köszönését újra beszédre nyitotta száját -Öhmm... jól nézel ki.
- Köszi. - mondtam mosolyogva, de közben zavarba is hozott a kijelentése.
- Indulhatunk? - kérdezte miközben eltűrte hosszú barna tincsemet amik eddig egyik szememet takarták.
- Persze, mehetünk! -mondtam és egy utolsó pillantást vetettem a lakásra.
*
Mikor odaértünk már nem kellett mondani merre menjek, már ismertem a helyet annyira,hogy ne tévedjek el.Bent leültünk, azt azonban nagyon furcsáltam,hogy senki nem jön oda,hogy "Úr Isten ez JB". Szóval csak ültünk és bámultunk magunk el aztán Jae megtörte a köztünk lévő nyomasztó csendet.
- Bemenjek veled? - kérdezte rám pillantva.
- Bejönnél? Az jó lenne. - könnyebbültem meg kissé.
- Persze, de ne félj, tuti te leszel a legjobb!
- Köszi, remélem igazad lesz!
Tíz perc múlva már be is hívtak. Jaebum is jött velem, ahogy mondta. Bent az igazgató már nem is köszönt csak intett egyet, hogy ha nincs mit mondanom akkor akár kezdhetem is. Milyen kedves... Elindult a zene és én mindent kizártam, csak a táncra koncentráltam. Mikor végeztem az igazgató csak nézett és úgy láttam azt se tudja mit mondjon, remélem jó értelemben. Körülbelül egy perc kínos és idegtépő csend után megszólalt, és amit mondott az nagyon meglepett.
- Igaza volt Jaebumnak, tényleg tehetséges vagy! Örülök, hogy adtam még egy esélyt és, hogy te éltél a lehetőséggel. Mi lett volna ha nem adok,vagy ha te nem élsz vele? - nézett körbe az igazgató mire Jae felől érkezett a kérdés válasza.
- Akkor tehetséget vesztettünk volna el!
Köpni-nyelni nem tudtam,a véleménye miatt.Fogalmam sem volt mit mondjak, ezért csak ránéztem Jaera aki csak rám kacsintott.
- K-Köszönöm szépen. - mondtam és meghajoltam.
- Nos, három nap múlva be költözhetsz egy dormba a többi gyakornokhoz, aztán kezdődnek a próbák. Remélem nem fogsz megriadni tőlük. Íme az első próba! Különböző cégek idoljaival kell együtt énekelni, de a személyt nem kiválasztod hanem ki húzod.Amire most fog sor kerülni. Ki húzod,mi pedig intézkedünk arról, hogy tudjatok gyakorolni.
- Renden. És honnan kéne húznom? - kérdeztem aggódva,hogy kit fog mellém sodorni az élet. Féltem, hogy akit húzok annak nem fogok tetszeni.Remegő kézzel nyúltam bele a dobozba. Amikor kihúztam és elolvastam ki az,már a sírás határán voltam az örömtől.
- Kit húzott ki?... Seulbi?? - kérdezte az igazgató.
- Öhmm... akit húztam.... annak a személynek a neve....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése